Szokatlanul hideg délután sanyargatta Esztergom város piacterét. Bár ősz volt még csak, és az időjósok sem jelezték, bizony elkélt a hosszú szövet kabát, és a gallér köré tekert, kötött, puha sál. Az emberek nyakukat behúzva, mélyen ruhájuk melegébe bújva óvták magukat a hideg szél elől, és lábukat sűrűn szedve siettek a dolguk után.
Ő azonban nem sietett. Komótosan haladt a célja felé, és közben méla undorral figyelte a mellette elhaladókat. Emberek… Hosszú élete során arra jött rá, hogy náluk ocsmányabb, önzőbb, és érzelmi intelligenciával legkevésbé megáldott lényt nem hordott még hátán a Föld. Nem is igazán gyűlöletet érzett, inkább csak elkeseredett megvetést, de annak is a legmélyebb, legőszintébb, leginkább csontig hatoló fajtáját.Continue reading
Ingyenes tartalmak
Alprazolam
Fehér átoktól pezseg lelkem tiszta szép pohara,
És én úgy nyeldeklem mégis,
Mint édes otthon álmát a keserű tél koldusa.
Reszketeg kézzel kinyúlok felé,
S göcsörtös ujjaimat hideg fala köré kulcsolom,
Kába nyugalmak ígéretét, mint életet a halál,
oly lelkesen kortyolom.
Vetetlen ágyamon kényelmet keresve hanyatt fekszem,
S türelmesen várom, hogy elmém torz lángolása
– mint ama koldus látomása –
Szilánkok közt a semmibe vesszen…
Szögek nélkül
És emlékeddel sem játszhatom mindig,
Csontokba vénült kezem nem bírja már
a ráncos falat, s vádakba rozsdált szeget,
Kenyerem az ábránd, de nem díszít már
megannyi mosolyba foglalt képkeret,
Nem kérhetem untalan időnek
fátylas asszonyát, hogy álmokból vesse ágyamat,
S takaróból szője rám ezernyi tegnapok
mosdatlan szép fonalát.
Nem kérhetem, s nem akarom,
Hogy csillogó árnyék szálljon kezed nyomán, s
vele temérdek rezzenés a falakon,
Mintha összemorzsolt szirom lennék
évek dúlta harcok után,
Nem játszom többé, nem kérhetem,
nem akarom…
Az utolsó vizsgálat
Rendkívül sokan voltak ma, és az egyébként sem túl rózsás hangulatomon a minden értelemben vett embertelen embertömeg rengeteget rontott. Valahol az ezredik vizsgálat közben hirtelen ismeretlen, kellemetlen bizsergés szaladt végig a gerincemen. Mint amikor az embert kirázza a hideg, de mégis más. Ez csak a gerincem vonalán haladt le, egészen a farokcsontomig, majd észrevehetetlen éles kanyart véve visszafutott, és a koponyám legtetején – ott, ahol már a hajam is elhagyott – megállt, és megszűnt létezni. Megráztam a fejem, befejeztem a mondandómat ama ezredik páciensnek, és kikísértem az eladótérbe.
Habár a klíma nem ment, valahogy hűvös volt odakinn – pedig csak egy ajtó választja el a külső részt a vizsgálószobától. Odakint hét ágra sütött a nap, mégis, olyan félhomály nyelte el az egész helyiséget, hogy az ember szeme szinte megrémült, és könyörgött a fényért. A fény… igen, mintha félelmében elbújt volna a fény. Nyomasztó érzés volt.Continue reading
Az újság
Soha nem olvasok újságot, és azt hiszem, ezután nem is fogok többé. „Meghalt Balázs Fecó!” – harsogta a postaládából földre hullott újság címlapja. Talán csak a mostani állapotom okozta gyengeség, talán a gyógyszerek hatása miatt, nem tudom, de oly imbolyogva cipeltem be a konyhába, mintha legalábbis egy elázott cementes zsákot húztam volna magam után.
Az asztal is szinte belesajdult, ahogy nagy nehezen a közepére tettem. Bár nem annyira, mint a szék, amire leroskadtam.
– … mire a kozmetikus azt mondta, hogy idén már nem tud több kutyát vállalni, mert… – méltatlankodott anyám a mellette ülő nővéremnek, de nem fogtam fel igazán, hogy miről beszélt.
– Meghalt Balázs Fecó – szúrtam közbe, mintha épp nem beszélt volna senki, és nyúltam is a cigarettámért.
A két nő úgy nézett rám, mint aki a Holdról érkezett éppen. Kicsit úgy is éreztem magam.Continue reading